MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

Egészségügyi, Szociális és Közszolgálati Dolgozókért Alapítvány
adószám: 19667283-2-41

Alapítvány
Írta: Szerkesztőség     2021. június 25. péntek 20:55

Hazánk nehéz gazdasági helyzete, az állami költségvetésből fenntartott intézmények fenntartásának gondjai, az állami szociális gondoskodás hiányai egyre szélesebb dolgozói körökben vezetnek bizonytalansághoz, egyre több dolgozó családját veszélyeztetik közvetlen, saját erőből meg nem oldható anyagi gondok. Az egészségügy területe a csökkenő reálértékű juttatások következtében fokozottan ki van téve a munkanélküliség, illetőleg az alacsony fizetésekkel együtt járó társadalmi kirekesztődés veszélyének. Ezen helyzetben gyökeresen csak az ország gazdaságának általános és hosszabb távú javulása változtathat, addig is azonban azoknak, akik erre akár szerény lehetőségekkel is rendelkeznek, mindent meg kell tenniük, hogy a kilátástalan helyzetbe kerülő családokon segítsenek.

Letölthető file

alapitvany-2017.pdf