Húsvét

Írta: Szerkesztőség 2025. április 18. péntek 13:56

Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, ezen a napon ünneplik Krisztus feltámadását.

Húsvétkor ér véget a 40 napos böjt, a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése.

Húsvét megünnepléséről már a 3. században vannak feljegyzések, de akkoriban az ünnepet nem mindenütt tartották azonos időben.

Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, mert az újszövetség szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap támadt fel.

A nyugati kereszténységben ennek az ünnepe,- a húsvét,- a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap van.

A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése, a kenyér és tojásszentelés.

Hajnalban a legények hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára és más rítusok is meghonosodtak a húsvéti ünnepkör kapcsán, mint például, - a határjárás, a keresztjárás, a körmenet, a komatálküldés, és a húsvéti locsolás.

Az emberiség számára a tojás már több ezer éve fontos szimbólum, mert a termékenységet az élet csíráját, az újjászületést jelképezi.

Amint a tojásból új élet kel, úgy támad fel Krisztus is, hogy megváltsa az embereket.

Kínában és Egyiptomban már az ókorban megjelent a színesre festett tojás, ami aztán idővel az európai pogány népek között is feltűnt.

A húsvéti piros tojás Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet.

A keresztény legenda szerint egy asszony tojással a kötényében siratta Jézust a keresztfa alatt, akinek vére pirosra festette a kötényében tartott tojást.

A pirostojás héját pedig elszórták az utcán, hogy emlékeztessen Krisztus kálváriajárására.

A tojás oly annyira a húsvét szimbólumává vált, hogy a keresztszülők a keresztgyermekeiknek többek között tojást ajándékoztak.

Az erdélyi evangélikus szászoknál a pirostojást a keresztanya először elviszi a reggeli istentiszteletre és csak azután osztja ki a keresztgyermekei között.

A Nyírségben a húsvéti szentelt tojás héját beszántották a földbe, volt ahol az első barázdában elföldelték és volt olyan szokás is, hogy a tojást vetőzsákba tették és a magot arról vetették.

Különösen szép szokás volt, hogy a szentelt tojást a férj kettévágta, a felét megette, a másik felét a feleségének adta abban a hitben, hogyha az ember eltéved és rágondol arra, akivel tojást evett együtt, akkor rátalál a helyes útra.

Az emberiség egyre inkább elveszíti a „helyes” utat. Már ünnepelni sem tudunk tisztességen.

Nincs béke, nincs megbocsátás, nincs megbecsülés, nincs tisztelet.

Ezért gondolat ébresztőnek álljon itt egy rendhagyó húsvéti vers:

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,

messzi út porából köpönyeget veszünk...

Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.

Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!

Sokszázéves Nagypénteknek

soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,

másik napon Júdás vagyunk,

kakasszónál Péter vagyunk.

Átokverte, szerencsétlen

nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára

hurcoljuk a keresztfákat.

mindég kettőt, soh'se hármat.

Egyet felállítunk jobbról,

egyet felállítunk balról,

s amiként a világ halad:

egyszer jobbról, egyszer balról

fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat,

közülünk a legjobbakat,

mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,

mint ki dolgát jól végezte:

Nagypéntektől Nagypéntekig

térdelünk a kereszt alatt

húsvéti csodára lesve.

Egyszer a jobbszélső alatt,

másszor a balszélső alatt,

éppen csak hogy a középső,

az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,

nem térdel ott senki, senki.

A mi magyar Nagypéntekünk

évszázadok sora óta

ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,

idegen föld csavargója,

pásztortalan jószág-féle.

Tamással hitetlenkedő,

kakasszóra péterkedő,

júdáscsókkal kereskedő.

Soha-soha békességgel

Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.

Én vagyok fönt? Bujdosol Te.

Egynek közülünk az útja

mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,

hogy elmegyünk, el-elmegyünk,

messzi nagy útakra megyünk.

Messzi nagy útak porából

bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,

sok-sok súlyos köpönyegben

bizony pajtás, mondom Néked:

rendre, rendre mind elveszünk.

Ünnepeljünk békében, ünnepeljünk a családunkkal, ünnepeljünk a nagyvilággal, ünnepeljünk együtt szeretettel.