Emlékezzünk...

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam már most alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk el, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
(Albert Camus)

A Budapesti Műszaki Egyetem lett a forradalom gyújtópontja, falai közül indult útjára a forradalom.

Akkor még senki nem sejtette, hogy Magyarország sorsa a következő negyven évre megpecsételődött.

1956. október 23-án a Műegyetem udvaráról induló felvonuláshoz egyre többen csatlakoztak, röplapokat osztogattak és szinte némán, jelszavak nélkül vonultak.
A hangulat olyan volt, mint amikor a leszorított fedő alól a gőz kitörni készül.
A Petőfi szobornál Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, majd a különböző egyetemek hallgatói együtt vonultak a Bem térre, ahol Veres Péter a Magyar Írók Szövetségének elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát, a diákok pedig az általuk szerkesztett tizenhat pontot.
Ekkor a jelenlévők létszáma már ötvenezer fő volt.

A nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú címert kivágták, és a lyukas lobogóval az Országházhoz indultak.
Itt már nem voltak némák, - a szovjet csapatok kivonását, általános és titkos választásokat, vélemény – és szólásszabadságot, nemzeti függetlenséget követeltek.

Ekkor már az ÁVH is felsorakozott és Gerő Ernő pártfőtitkár este 8 órakor elmondott rádióbeszédében csőcseléknek titulálta a tüntetőket.
A Rádiónál az ÁVH a fegyvertelen fiatalokra lőtt, és kezdetét vette a magyar történelem egyik legvéresebb pár hete, amelynek az egyik legtragikusabb helyszíne a Kossuth tér volt.
A golyók és tankok által ütött lövésnyomok ma is láthatóak a falakon……

A következő napok eseményei őrült tempóban váltakoznak. A párt Politikai Bizottsága a kezdeti fejetlenség után kezdeményezi az „ellenforradalom” radikális átértelmezését, a tűzszünetet, a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását.
Ennek ellenére további fegyveres harcokról érkezik hír, és arról, hogy sortüzeket nyitottak tüntető forradalmárokra, többek között Mosonmagyaróváron, Kecskeméten és Nagykanizsán.

A magyar forradalomnak sok névtelen hőse volt, de volt olyan is, akit a történelem később a forradalom hőseként nevesített.
Ilyen hős volt Maléter Pál, az 1956-os forradalom egyik vértanúja, az 1956. novemberi harmadik Nagy Imre kormány honvédelmi minisztere.
Ugyanazon a napon végezték ki, amikor Nagy Imre miniszerelnököt és Gimes Miklós újságírót.
1956. október 23-án és 24-én A Budai Várnegyedben lévő parancsnokságon tartózkodott, amikor híre ment a felkelésnek. Október 25-én a Kilián laktanyába küldték, hogy „rendet csináljon”, de Maléter pár nappal később átállt a felkelők oldalára.
Maléter részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon, de látva a politikai és a katonai vezetés huzavonáját, tudta, hogy nehezen lesz megegyezés.
November 2-án Nagy Imre kinevezte honvédelmi miniszternek, majd tábornokká léptette elő.
Miniszteri kinevezését a Corvin köz parancsnoka Pongrátz Gergely ellenezte, mert nem bízott Maléterben.
Ennek ellenére Maléter a forradalom hőseként nagy népszerűségre tett szert, a Kilián laktanya pedig az ellenállás szimbolikus központjává vált.
Egy visszaemlékezés szerint:
„Október 29-e hűvös, de szép őszi nap volt. Kimentem a Népligetbe, s mikor az Üllői út közelébe értem, láttam, hogy egy nagy tömeg tüntető halad az úton, miközben jelszavakat harsognak: "Ruszkik haza!" "Nagy Imrét a kormányba!" – és hasonlókat. Beálltam a tüntetők sorába, és magam is teljes erővel mondtam a többivel együtt. Amikor a Kilián laktanyához értünk, a tömeg megállt és valaki az élen elkezdte éljenezni: "Maléter ezredes a Kilián hős védője!" "Malétert a kormányba!" Előkerült a "hős" tiszt is és vállra emelték. Maléter szabadkozott. Nem hinném, hogy a tüntetők között sokan lettek volna, akik Maléter nevét valaha is hallották, vagy akár ismerték volna a Kilián szerepét a forradalomban, de akkor nagyon jól, és meggyőzően hangzott. Annyi biztos, hogy Maléter csillaga mint üstökös ívelt a magasba.”

Maléter túlságosan megbízott a szovjetek ígéretében, és a szovjet csapatok kivonásában, így amikor a magyar tárgyalóküldöttség tagjaként a tököli szovjet főparancsnokságra ment,- nyomban letartóztatták. Akkor a következőket mondta: „Akkor is: mennem kell. Ha nem megyünk – a szovjetek úgy veszik, mi nem akarunk tárgyalni. Mi szakítjuk meg a tárgyalás menetét… Tudom, volt ilyesmi már a magyar történelemben… De akkor is kötelességem menni!”
Nagy Imre perében a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette vádjával halálra ítélték, és az ítéletet 1958. június 16-án akasztással végre is hajtották a Kozma u. 13. sz. alatti gyűjtőfogház udvarán. „1958. június 16-án hajnalban, a kivégzést követően Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét koporsóba tették, és a budapesti Országos Börtön sétálóudvarán ásták el. A betemetett gödörre ócska bútorokat, limlomot hánytak. 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsókat, köréjük kátránypapírt drótoztak és átvitték a szomszédos Újköztemető 301-es parcellájába, ahol hamis nevek alatt (Nagy Imrét "Borbíró Piroska" fedőnéven) jeltelen sírba ismét elásták”- írta Rainer M. János történész.

1989-ben rehabilitálták és posztumusz vezérezredessé léptették elő. 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén nagy tömeg előtt rendezett ünnepélyes szertartást követően Nagy Imrével és a forradalom más mártírjaival együtt újra temették.

A Maléter-legenda
A forradalom leverése után sokáig tartotta magát a vágyszülte hír, hogy Malétert nem fogták el az oroszok, vagy ha igen, kiszabadult és a Bakony hegyei közt gyűjti a csapatokat, hogy megmentse a forradalmat. Egy másik változat szerint a helyszín a Bükk volt. Talán nem véletlen, hogy mindkét hegység korábban népi hősök, betyárok legendás búvóhelye volt.

További érdekesség, hogy Maléter Pál neve megjelenik Robert A. Heinlein Csillagközi invázió című könyvében. A 13. fejezet végén feltűnik egy csapatszállító űrhajó, amely Maléter Pálról van elnevezve -az angol szövegben Pal Maleter- ként.

Írta: Szerkesztőség     2024. október 22. kedd 13:35