MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
« vissza az előző oldalra

Elhunyt Dr. Kuti László az ÉSZT elnöke

Elhunyt Dr. Kuti László az ÉSZT elnöke
Írta: Szerkesztőség     2022. október 06. csütörtök 19:47

Búcsúzunk, és idézzük időt álló nyilatkozatodat, mely lámpás azon az úton, ahol eddig együtt haladtunk.

„Az értelmiségi lét egy életforma, amit sokan összetévesztenek az egyetemi végzettséggel, vagy a szellemi munkavégzéssel. Közel áll ezekhez, mégis több náluk: az is fontos, hogy az ember miként gondolkozik, viselkedik és képvisel dolgokat.

Az értelmiség feladata, hogy mutassa az utat a társadalom többi rétege számára, hogyan lehet egyszerűbben és eredményesebben elindulni a fejlődés felé. A mai magyar értelmiségben erre egyre inkább megvan a potenciál és a hajlandóság is.”

Az ÉSZT közleménye:

Elhunyt dr. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke

Kuti László 1946 január huszadikán született Szegeden.

A szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a József Attila Tudományegyetemen 1969-ben szerzett geológusi és okleveles földrajz szakos tanári diplomát. 1977-ben doktorált földtanból.

Egyetem után a Magyar Állami Földtani Intézetben helyezkedett el.

Szakmai pályáját tudományos segédmunkatársként kezdte és tudományos főmunkatársi fokozatig jutott el. Közben 25 évig osztály illetve főosztályvezető tisztet is betöltött. 2013-ban nyugállományba helyezték, de kutatásait még évekig folytatta. Kutatási eredményeit 188 cikkben, 6 könyvben, 19 könyvrészletben, 6 ismeretterjesztő cikkben illetve könyvrészletben publikálta.

1984 óta oktatott a felsőoktatásban. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szedimentológiát, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán Magyarország földtanát, a szegedi József Attila Tudományegyetemen környezetföldtant tanított, a Miskolci Egyetemen agrogeológiát tanít. 1989 óta a gödöllői Szent István Egyetemen, mint címzetes egyetemi docens a földtan alapjaira, hidrológiára, hidrogeológiára oktatott. A doktorandusz képzésben agrogeológiát is tanított.

Aktív szakszervezeti tevékenységét 1985-ben kezdte, amikor a földtani intézett szakszervezeti titkárának választották. 1988-1990. között részt vett a TUDOSZ, az ÉSZT, a KSZSZ és a SZEF alapításában. 1990-től 2014-ig a TUDOSZ elnöke volt.

1990-től az ÉSZT elnökségi tagja, alelnöke, 2008-tól az ÉSZT elnöke. 1990-től képviselte az ÉSZT-et az Érdekegyeztető Tanácsban, valamint különböző közszolgálati érdekegyeztető fórumokban.

Szakszervezeti publikációs tevékenységének eredménye három könyv az érdekegyeztetésről, két könyv társszerzőségben az ÉSZT történetéről és tevékenységéről, több mint 100 cikk különböző lapokban, kiadványokban, előadások tartása szakszervezeti konferenciákon és egyéb fórumokon.

Dr. Kuti László szívügyének tekintette a munkavállalók érdekképviseletét, a szakszervezeti mozgalmat. Konszenzus kereső személye garancia volt az ÉSZT-en belüli, és a konföderációk közötti együttműködésre egyaránt.

Dr. Kuti László 2022. október hatodikán hunyt el. Hiánya hatalmas űrt hagy maga után.

Az ÉSZT saját halottjának tekinti.

Temetéséről később gondoskodnak.