MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
« vissza az előző oldalra

"Cser Ágnes felszólította az orvosokat,

hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről"

"Cser Ágnes felszólította az orvosokat,
Írta: Szerkesztőség     2023. február 22. szerda 16:36

A Magyar Àpolók Napját köszöntő írásunkat küldtük meg a Népszava újságírójának, nem interjú, nyilatkozat volt. Február 19-én jelent meg a javaslatunk, másnap nyilatkozta dr. Csató Gábor OMSZ főigazgatója ugyanezt. Jó, ha másban is megfogalmazódik az együttműködés igénye.

"A szakszervezeti elnök közölte ezt lapunkkal egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők.

„Felhívtuk az orvosokat arra, hogy szolidaritásból mondjanak le az idei 11 százalékos bérfejlesztésükről, és ne harcra buzdítsanak, hogy az ápolóknak és a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtóknak is jusson 2023. január 1-jétől bérfejlesztés” – közölte lapunkkal a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ-EDDSZ) elnöke, Cser Ágnes egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők.

A szakszervezeti álláspont egybecseng az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Csató Gábor véleményével. Ő az Indexnek azt nyilatkozata hétfőn: – Senkinek nem akarok tippeket adni, de az lett volna igazán korrekt a kamara részéről, hogy megszavazzák: az idén januári 11 százalékos orvosi béremelést a kormány fordítsa inkább a szakdolgozókra.

OMSZ-főigazgató: a Magyar Orvosi Kamara a kettős játszma híve

Csató Gábor szerint ráadásul az ő véleményét senki sem kérdezte meg - holott ő is tagja a…

Mint többször megírtuk, az orvosok februárban meghirdetett nyomásgyakorló akciójának első számú követelése az volt, hogy januártól kezdődjék meg a szakdolgozói béremelés is.

Nyomásgyakorlásra buzdít a Magyar Orvosi Kamara, azt ígéri, rendszerváltást fog kikényszeríteni az egészségügyben

A MOK ciklusokon átívelő egészségügyi…

Nemcsak az orvosbérek lefaragásával keltett meglepetést az MSZ-EDDSZ. Miután megírtuk, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elutasította a Belügyminisztérium javaslatát, miszerint összevonnák a különböző szakszervezetekkel folytatott sztrájktárgyalásokat, Cser Ágnes azt közölte lapunkkal: ők nyitottak lennének az együttes tárgyalásra.

Mint arról már beszámoltunk, hétfőn megtartották az egészségügyi szakszervezetek által kezdeményezett sztrájktárgyalás első fordulóját a Belügyminisztériumban. A FESZ azt szeretné elérni, hogy ne csak júliustól, illetve a jövő év márciusától emelje a szakdolgozók bérét a kormány, hanem már idén januártól."

Forrás: https://nepszava.hu/3185777_cser-agnes-orvosok-fizetesemeles-lemondas